|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 17:25 - |
LÁPVIDÉK
Időjárás: meleg, napsütéses |
[10-1]
 Midori szavai akár egy kiskölyök, akit rajtakaptak valamin. A végső mondatok "Nem miattad jöttem!" pedig teljesen világossá teszik Causle számára, hogy itt bizony pedig valami olyasmiről van szó. Causle szíve megdobban, mire a hím legszívesebben lepisszegné a saját szívét.
Most kivételesen se nem mosolyog, se nem vigyorog, csak bambán nézi a nőstényt és nem tud mit mondani. Aztán lassan, nagyon lassan egy vigyor költözik a képére.
- Nos, akkor minden rendben! - Causle felcsapja a farkát és még óvatosan meg is csóválja. - Nincs kedve a hölgynek egy délutánt szerény társaságomban eltölteni? Csak egy ártatlan séta. Ha már azért jött, mert még sosem látta eme gyönyörű táj szépségeit - ha ember lenne valószínűleg még a kezét is nyújtaná. |
 Midori kissé csodálkozva figyelte a nyakig sáros hímet, még sosem látta őt ilyen állapotban. ~ Várjunk csak! Akkor, most én is így nézek ki?! Te jó ég... ~ Úgy tűnt, a helyzet egyre kínosabbá válik.
Sosem látta még Causlet ilyen őszintén viselkedni. Képtelen volt levenni a hímről a szemét, bárhogy is próbálkozott.
Bár nem gondolta, hogy Causle elfelejtené megkérdezni ittlétének okát, de azért reménykedett. Nem igazán tudta, mit válaszoljon.
- Ó, persze - kezdte az időhúzást Midori. Mindvégig csak egy szó járt a fejében, mialatt gondolkodott: "miattad". Ez aprócska dolog jelentősen megnehezítette számára a hazudást, képtelen volt a hím szemeibe nézni, mialatt beszélt - Biztosan meglepődhettél, mikor megláttál. De... nincs különösebb okom itt lenni, egyszerűen csak kíváncsi voltam a területre... Tudom, hogy nagy butaság volt idejönnöm... - Midori fél szemmel Causle-ra sandított, kíváncsi volt az arckifejezésére. Két gyanakvó szempárral találta szemben magát, amelyek mosolyogtak rajta.
~ Francba!~ gondolta Midori. ~ Ez így nem lesz jó!~
- Csak hogy tudd, nem miattad jöttem! - szegte fel állát a nőstény, szemeiben a büszekeség fényes csillagként tündökölt. - Semmi ilyesmiről sincs szó! - tette hozzá nyomatékosan. Talán csak beképzelte, de mintha egy árnyalatnyival kevesebb magabiztosság csengett volna hangjában, mint általában. |
Minden izma nekifeszült, a fogai fájtak a szorítástól, de az Isteneknek sem engedte volna el azt az ágat. Összeszorította a szemeit és egyre nagyobbakat rántott rajta, mindeközben Midori próbált kikecmeregni a szilárd talajra. Mikor ez sikerült, Causle kimerülten ült le. Folyt róla a sár és úgy érezte vele együtt a büszkesége is... Viszont megmentette Midorit, és ez mindennél fontosabb. Halványan elmosolyodott és ránézett a nyakig sáros nőstényre. Felkacagott.
- Micsoda páros! Megjött a két mocsári szörny! - mulatott mindkettejük kinézetén, de nevetésében nem volt semmi gúnyos. Csupán megkönnyebbülés.
Aztán rájött elvétett hibájára és nagy szemekkel meredt előre.
- Nos, öhm... Hát, ez csak természetes. De még mindig nem tudom, hogy miért jöttél ide. Pont a legveszélyesebb helyre... - gyanakodva, de mókásan s ferde szemekkel nézett a másikra. |
Midori észrevette, hogy lassabban süllyed, ha kevesebbet mocorog, így próbált mozdulatlan maradni.
Ám a kétségbeesés hamarosan kezdett úrrá lenni rajta. Sosem volt még ilyen helyzetben, sosem volt még ennyire tehetetlen. ~ Ez.... nem lehet. Én nem halhatok meg így! ~
Ám igazán csak akkor képedt el, mikor látta, Causle milyen keményen próbálkozik, hogy megmentse őt. Mikor a hím arra kérte, tartson ki, a szíve hatalmasat ugrott, és minden félelme elszállt. Helyét átvette az élni akarás, és valami okból kifolyólag bízott Causle-ban.
Mikor a hím visszaérkezett, Midori úgy kapott a fatuskó után, mintha sosem akarná elengedni többé. Fogait belemélyesztette a fába, és elhatározta, hogy történjék bármi, ő ki fog jutni a mocsárból.
Most igazán jól jött apró testalkata, így ugyanis Causle-nak könnyebb dolga volt, és nagy megkönnyebbülésére hamarosan újra szilárd talaj volt a nőstény mancsai alatt. Bár szörnyen sáros volt bundája, és lábai megállíthatatlanul remegtek, büszkeségéből nem adott alább.
- Köszönöm - hangzott a nem éppen lelkes szócska, egyszer sem nézett a hímre mialatt beszélt hozzá - Jövök neked egyel.
Eléggé zavarbaejtőnek érezte a helyzetet, és úgy sejtette, Causle még tartogat számára valami "kis" gúnyos megjegyzést. |
//off: sorry Evie az ugrásért, de már nagyon régóta tervezzük ezt a játékot Izzyvel és most érünk rá mindketten :)//
Felvonja nemlétező szemöldökeit és még szélesebbre húzódik a mosoly a képén, amikor Midori kikérem-magamnak tekintetére pillant. Mindig is lenyűgözte, ha valaki képes volt a sarkára állni még a legrosszabb helyzetben is. Csakhogy ez a helyzet most a veszélyes felé billent, Midori elkezdett süllyedni a cuccosban, Causle pedig felszisszent.
- A francba - szaladt ki a száján, és gyorsan körbenézett. Megakadt a szeme egy fatuskón, mely elég szilárdnak tűnt, ahogy kimagasodott a folyékony sárból.
- Tarts ki Midori!
Nagy lendülettel indult el a fa felé, gyakorta belesüppedt a trutyiba, de sosem olyan sokáig, hogy az pár deciméternél tovább nyelje. Elérte a kiszáradt, ágas-bogas tuskót, erősen ráharapott éles fogaival és húzni kezdte. Mivel itt a láp inkább barna víz volt, elég könnyedén emelhette ki. Csak az volt a bibi, hogy a fa nagyon hosszúra nőtt és ahogy Causle húzni próbálta, folyton megakadt valahol vagy húzta őt lefelé. Nagy erőfeszítések árán jutott el a farkaslányhoz, szinte nyakig sáros volt mindeddig makulátlan külseje. Odatolta Midorihoz a tuskót majd lihegve így szólt:
- Kapaszkodj belé! Próbálj meg kimászni, én fogom ezt a végét, hogy tartson téged és húzom is! - rendelkezett nagyon őszinte aggodalommal a pofáján... ~ Sikerülni fog! Sikerülnie kell! ~ |
Már épp belejött a lápos talajon való közlekedésbe, mikor egy szag hirtelen elvonta figyelmét. Egy Relyon falkabeli hím volt, ez biztos. Ám nem az az illat amit várt, és ettől kissé megrémült, bár ennek semmiféle külső jelét nem mutatta. Így hát nem érte nagy meglepetésként, mikor az idegen farkas kirobbant a sásból, viszont reflexszerűen hátrált pár lépést.
Rögtön érezte, hogy baj van, a talaj nem bizonyult szilárdnak lábai alatt. ~ Fenébe! ~ gondolta.
De legalább a nyugatis hímtől védve maradt, már ha nem akart ő is a mocsárba süllyedni.
Amennyire a helyzete lehetővé tette, állát felcsapta, és szokásához híven büszke hangnemben válaszolt:
- Nem terveztem sehová sem menni - enyhe irónia csengett mondatában, a hím még nem vehette észre, hogy Midori csapdába esett, így nem igazán érthette a nőstény szarkazmusát - A nevem Midori, - folytatta a csevelyt, látszólag cseppett sem feszülten. Ám belül kissé összeszorult gyomra, ugyanis szokatlan módon nem akadt ötlete a helyzet megoldására. Azt, hogy honnan jött a hím nem kérdezte, és ő nem is válaszolt. - és, nos, nem igazán akad itt dolgom.
Bár sejtette, hogy ebből a szenvtelen viselkedésből nem sok haszna származik majd, egyenlőre jobb ötlete nem akadt. Szemeit végig tágra nyitotta, amely még a szokásosnál is aranyosabb, ártatlanabb külsőt kölcsönzött neki. Bár hatalmas ellentét volt kinézete és modora között, annyi szent.
Egyszer csak megjelent ő. Ő, aki miatt Midori gyomra méginkább görcsbe rándult, és agya pár pillanatra teljesen kikapcsolt.
Causle hatalmas vigyorral az arcán érkezett, akár egy hős, és Midori hirtelen megkönnyebbült. Szinte már kezdte hálásnak érezni magát...
Aztán mikor Causle azt mondta: "átveszem", Midori automatikusan felszegte fejét, és olyan felsőbbrendűen nézett a két hímre, hogy bárki azt hihette volna, ő volt a legjobb helyzetben. Még hogy őt "átveszi" valaki...!
Még megengedett magának egy pillanatnyi gunyoros arckifejezést, mikor az Eric nevű farkas távozott, ám arcán nyoma sem volt semmiféle hálának. Ez nem az ő műfaja volt.
Aztán már nem is hallotta, amit Causle mondott neki, mert észrevette, milyen milyen mélyre süllyedt az iszapban. Szinte a fél lába az ingovány fogságába került. Az egyik mellső lábát még ki tudta rántani a szilárd talajra, ám többi végtagját képtelen volt mozdítani. |
Tudta, hogy itt van. Megsúgták neki a fák és persze a szél. Causle magasra tartotta elegáns, szívtipró fejét és szimatolt, orra úgy mozgott akár egy nyúlé. Kereste azt az egyetlen illatot mely hónapok óta az orrában motoszkál, folyton arra biztatva, hogy menjen... Induljon el és keresse meg! Igen! Ezt fogja tenni! Talán még nem késő és utoléri... Mehetne a láp szélén egy kisebb kört!
Már rohant. Csak úgy szedte a lábait, gyorsabban mint mikor üldözték, mint mikor saját magáért rohant... Ácsi, ácsi, álljon még a menet! Mégis mit csinál?! Mióta szokott ő egy illat után rohanni? Még vadászatkor sem! Erre... egy nőstény! Gyalázat!
Elég is volt ezt gondolatban kimondania, mikor megpillantotta Midorit egy Relyonos szemeinek kereszttüzében. Causle szemrevételezése szerint Midori betévedt a területre, éppen a legveszélyesebb helyre, mindjárt beleesik a sárba, hogy elnyelje az örök semmi, Eric pedig készül feladatát teljesíteni és kiiktatni a betolakodót... Vigyoroghatnékja támadt. Persze Causlenak mikor nincs az... Képes lenne a halála közepén is vigyorogni mások hibáin és bénaságán. Kedve lenne most kihasználni az alkalmat, hagyni, hogy Eric játsszon még egy kicsit a nősténnyel, hogy aztán gúnyolódhasson Midorin... Ahm, de ahhoz túlságosan féltékeny. Mi van, ha Midori úgy dönt ő játszik egy kicsit Causleval és elcsavarja Eric fejét? Nem mintha ehhez nem lenne joga, deee úgy izé, mégiscsak... ~ Hmm na de mit keres itt? Csak nem...? Oké, Kedves Causle, pofa be legyen ott belül! ~
Kilépett a sás közül, megjelenése nem enyhén sugározta, hogy mennyire élvezi a helyzetet és mennyire pofátlanul nagynak képzeli magát...Mintha észre sem venné Ericet, szélesen rávigyorgott Midorira. Aztán lassan falkatársa felé fordult.
- Szép munka, Eric. Most már átveszem - néz jelentőségteljesen a hímre, ha az nem veszi a lapot vagy nem akaródzik mennie, Causle felhúzza az ínyt a fogairól és figyelmeztetően utána kap. Megvárja, míg a hím halló- és látótávolságon kívülre kerül, addig le sem veszi róla a szemeit. Aztán lassan, gondterhelt arccal fordul a délishez. - Nem tudom, hogy gondoltad ezt a látogatást - hecceli -, de elég lett volna vonyítanod és jövök.. Ennyivel tartozok, miután kihúztál az alfád karmai közül - a végére már ismét hamisítatlan Causle-vigyor terjeszkedik a képén. Hirtelen csak most veszi észre, hogy a nőstény nem áll valami biztosan a lábán... vagyis a talajon... |
 Hazafelé tart. Fogairól nyalogatja le a nyúl vérét, amit nemrég ejtett el, s bizony jól is lakott vele, így vadászösztöne lecsitult. A szél ismerős illatot hord felé. Méghozzá egy idegenét. Kivillantja fogait és elnyújtott szökkenésekkel indul meg arra, miközben szőrszíne lassan felveszi a táj színeit, s teljesen beleolvad környezetébe. Láthatatlan lesz. Ráadásul a magasba szökő növényzet is a javára válik, hogy észrevétlenül közelebb osonjon és a meglepetés erejével lecsaphasson. Amikor már elég közel ért, megállapítja, hogy egy nősténnyel van dolga, de a szaga továbbra is azt bizonyítja, hogy ezen a vidéken még nem járt, viszont sejtése szerint déli lehet.
~ Hm, szóval a déli szuka-banda tagja. ~ nyalja meg szája szélét, majd lassan felegyenesedik, méltóságteljesen kihúzva magát.
- Egy lépést se tovább. - dörren rá a szukára, aztán előlép a lápi növényzet takarásából. Magasba csapja farkát, hátán felborzolódik a szőr, felvonja ínyét.
- Ki vagy te és mi dolgod itt, a falkám területén? |
Midori maga sem értette, hogyan vetemedhettet ennyire megalázó dologra. Még hogy ő fut egy hím után...! De, természetesen ezt is meg tudta magyarázni. ~ Csak kíváncsi vagyok, ez minden. Még sosem jártam a Relyon falka területén. ~ Egyértelmű, hogy nem egy bizonyos nyugatis miatt vetődött ide. Hát persze.
Óvatosan rakosgatta mancsait egymás után, érezte, milyen ingatag a talaj. Minden figyelmére szüksége volt, nehogy rossz helyre lépjen. Az biztosan végzetes hiba lenne. |
LÁPVIDÉK
Időjárás: meleg, napsütéses |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Midori szavai akár egy kiskölyök, akit rajtakaptak valamin. A végső mondatok "Nem miattad jöttem!" pedig teljesen világossá teszik Causle számára, hogy itt bizony pedig valami olyasmiről van szó. Causle szíve megdobban, mire a hím legszívesebben lepisszegné a saját szívét.
Midori kissé csodálkozva figyelte a nyakig sáros hímet, még sosem látta őt ilyen állapotban. ~ Várjunk csak! Akkor, most én is így nézek ki?! Te jó ég... ~ Úgy tűnt, a helyzet egyre kínosabbá válik.
Hazafelé tart. Fogairól nyalogatja le a nyúl vérét, amit nemrég ejtett el, s bizony jól is lakott vele, így vadászösztöne lecsitult. A szél ismerős illatot hord felé. Méghozzá egy idegenét. Kivillantja fogait és elnyújtott szökkenésekkel indul meg arra, miközben szőrszíne lassan felveszi a táj színeit, s teljesen beleolvad környezetébe. Láthatatlan lesz. Ráadásul a magasba szökő növényzet is a javára válik, hogy észrevétlenül közelebb osonjon és a meglepetés erejével lecsaphasson. Amikor már elég közel ért, megállapítja, hogy egy nősténnyel van dolga, de a szaga továbbra is azt bizonyítja, hogy ezen a vidéken még nem járt, viszont sejtése szerint déli lehet.