|
Témaindító hozzászólás
|
2011.12.16. 22:34 - |
VÍZMOSÁS FALKA TERÜLET |
[16-1]
 - Örvendtem. Sok sikert! - Hiranneth pofáján széles mosoly kerekedett. Szemeit behunyta, hagyta magát. Az ellenkezést feleslegesnek és ostobaságnak gondolta, lesz még úgyis alkalma az álomvilágot felfedezni. Olyan érzése támadt, mintha zuhanna. Mikor földetért szemeit azonnal kinyitotta.
Fájdalmas nyüszítés tört ki belőle. Mancsával eltakarta a szemeit. - Fény! - Üdvöltötte dühösen, pofája eltorzult a dühtől, majd meglepetté változott. Szemei kikerekedtek. Ez tényleg ő lenne? ~ Nem az lehetetlen. ~ Próbálta nyugtatgatni magát, de képtelen volt. Szíve hevesen kalapált. Mindazt amit az évek során felépített az álomvilág egy perc alatt lerombolta. Narged pedig. Teljesen elment az esze?
Támadó testtartást vett fel. Pupillája majdnem teljesen eltűnt, miközben morgott és vicsorgott. Párszor saját lába és oldala felé kapott, majd meg is harapta magát. Ennek hatására a morgásba nyüszítés is keveredett. Pofája egyszerre volt rémült és haragos. Fejét hevesen rázni kezdte, úgy tűnt mintha rohama lenne. Egy fa törzse akadályozta meg hátrafelá tántorgástól. Csodálkozva fordult meg. Mintha soha életében nem látott volna fát. Pár percig csak vizsgálgatta, majd izmai megfeszültek és nekirontott.
Szájából vér folyt, a kéreg felsértette ínyét. Hiranneth próbálta megölni a benne rejlő szörnyeteget, de úgy tűnt ez pont fordítva lesz. Oldalt állt, úgy helyezkedett, hogy testének első felét takarta a növény. Vett pár mély levegőt, kitombolta magát, legalábbis azt hitte. Felüvöltött, majd teljes erejéből a fának csapta fejét. Morgás, hörgés, üvöltés és nyüszítés, de nem hagyta abba. Pár ütés elég volt ahhoz, hogy elveszítse eszméletét. Nem szenvedett komoly károkat, csak felhasadt a bőre és egy ideig se kép, se hang. |
Elismerően bólogat, de Hira mondatai egyre jobban megszilárdítják benne, hogy igen, jól teszi amit tesz. Nem bízhat meg senkiben, még saját magában sem, ezen a vidéken... Itt minden csak a vágyakról szól, és az a baj, hogy osztozni kell rajtuk... Minden farkas mélységében ott mozog a túlélés ösztöne. Ha kell, akkor érte eltiporják a másikat.
Narged színpadiasan felsóhajt.
- Kellemesen elbeszélgettünk! Hát akkor további nyugodt, pártatlan életet! Rólam való emlékeid nélkül - kacsint ismét, majd odalép Hirához és egyenesen átnyúl a farkas mellkasán, egészen be a szívéig.
Hogy felébredjen.
 |
- Nem szándékozom senkinek az oldalára állni, jobb szeretem a saját oldalamat. Nem fogok senkit segíteni, vagy hátráltatni, csak csendben figyelek. Kötelességemet teljesítem, majd szépen távozom az élők sorából. - Ásított egyet. Saját történeteit nem találta izgalmasnak, hiszen ismerte őket. - Bár nem félek a szolgaságtól, de nem szívlelem azt, ezért is kerülöm. Alig várom már, hogy anyám testéből végre eltávozzon lelke. -
Furcsálóan pillant a levélre. Nem ismerte annyira az itteni növényeket, de ha Narged megakarja ölni, az sem érdekli. Óvatosan elvette a levelet és rágcsálni kezdte. Kóstolgatta. A levélnek édeskés íze volt, puha volt és nem rágós. Hira elismerően bólogatott.
// Off: Remélem nem gond, hogy leírtam az ízét, hacsak nem valami csapda...ez esetben elnézést. :D // |
Szótlanul matat a fa körül, a lila folyadékot a mancsára engedi majd belenyalint.
- Hmm. Friss - nyugtázza.
- Eddig én is így gondoltam és nézd meg, mégis itt vagyok! Jönnek nekik ezek a Istenküldönc szent marháik és nem fogadják el a tényt, hogy képtelenek uralkodni egy világ felett. Ah, lényegtelen! Most már tudom mit kell tennem - kacsint Hirára aztán beleszimatol a levegőbe.
Mintha egy kicsit hűvösebb lenne.
- Érdekes egy nézőpontod van, az biztos. Nem gondoltál még átállni az igazság oldalára?
~ Micsoda kém, micsoda szolga válhatna belőle! Hmm, a fiam viszont nem lenne boldog. ~ rázza meg a fejét, elvetve a gondolatot.
Odanyújtja Hirának a mancsát.
- Kóstold meg! Mennyei. Erőt és magabiztosságot ad a legfélelmetesebb időkben is. Gorth-fa leve.
|
Újra nevetett egyet. Ilyen remek társasága még sosem volt, igazán élvezte a hímmel való társalgást.
- Nézőpont kérdése mi jó, s mi rossz. Mindenki szemében nem tűnhetsz rossznak. Az én szememben nem vagy az. Nos, két lehetőség van: én vagyok őrült, vagy rajtam kívül mindenki más. - A Központi falka hallatán felmorddult. Gyűlölte őket. Jobbnak hitték magukat. Hiranneth a falkák vezérei helyében nem kímélte volna őket.
- Igazad van. De ez a te szemszögödből jót jelent, könnyedén eltiporhatod őket. Uralkodhatsz felettük. Igaz nem jelentenek komoly kihívást, de a vége úgyis ugyanaz lesz, mindegy, hogy előbb vagy utóbb, kicsi vagy nagy erőkkel, a lényeg a győzelem. Nemde? - |
Felvonja a "szemöldökét" Hira "uram"ozására és véleményére, de nem tesz semmi egyéb lépést. Kár lenne bármit is kérdezni, Narged inkább megfigyel.
Elvigyorodik.
- Valóban? Ismerik hát nevemet világszerte? S félnek? Hmm, ez hízelgő - elégedetten megvakarja a nyakát majd folytatja tovább a törzs lehántását. Ahogy tűnik el a fa külső rétege, úgy rohad el maga a fa és érdekes, lilás folyadék csorog ki apró lyukain.
- Jó lennék? Az nem akarok lenni. Mondj valamit, ami még sötétebb és gonoszabb eddigi tetteimnél.
- A halandók nem lennének gyengék, ha használnák az eszüket és erejüket. Mi lett Reznaolból? Elpuhult, szégyenteljes világ! Központi falka? - megvetően felhorkant. - Egy csapat elkényeztetett idióta. Az erőmet pedig felmérheted a saját szemeddel - épp 267 lidércnek parancsolok. Gyenge lennék?
|
- Ugyan miért szólnék bárkinek is? Olyan mulatságos ahogy kaparnak, hogy mennyire rettegnek. Pazar zűrzavart teremtettél uram. - Fapofával figyelte Narged tevékenykedését. Érzelmeknek semmi jelét nem lehetett felfedezni rajta.
- Lidércek? Igazán remekül hangzik. Elkényeztetsz minket halandókat. - Valóban így gondolta. - Félelem, kétségbeesés, szenvedés és halál. Olyan jó vagy hozzánk. - Narged kérdésére elgondolkozott, a csend csak egy pillanatig tartott, majd felelt.
- Helyes válasz? Hmm, nem tudom. - A helyes válasz nagyon felkeltette a fiatal nőstény érdeklődését, ezt nem is leplezte. Türelmetlenül várta mit felel a hím. |
Ismét rezzenéstelenül hallgatta végig Hirát. Aztán felnevetett. Mély, öblös nevetés és semmi ijesztő nem volt benne. Narged egyszerűen csak egy jóízűt kacagott.
- Ez az éned egyből jobban tetszik. Szimpatikus.
Csillogó szemekkel, mosollyal bámulta Hirát majd elvigyorodott, borotvaéles fogai kivillantak.
- A fiatalkori énemre emlékeztetsz -közölte szórakozottan és visszafordult a sziklához, ami most már egy hatalmas fa volt.
Narged elmélyülten dolgozni kezdett: kaparta a fa törzsét és jókora darabokat szedett le belőle.
- Igazán kíváncsi vagy az életemre itt? Hát jó, elmondom. Ha bárkinek is fecsegsz rólam a valóságban, gondolom figyelmeztetnem sem kell, hogy lesz aki megtalál és parancsomra szívesen eltesz láb alól - hátra sem pillantott, munkálkodott tovább. - Meg ne kóstold azt a vért, fel sem emeled a fejed és halott vagy.
- Nos, kedves, jámbor, szelíd életem igazán jól telik. Most épp egy rúnasorozatot akarok megfejteni ami segítségemre lesz a lidércek uralmam alá hajtásához. Jó, mi?
Az utolsó mondatra csak féloldalasan elvigyorodik.
- Szerinted mi a válasz?
|
Képtelen volt félni, ismét felnevetett. - Úgy néznék ki, mint valami gyenge és gyámoltalan naiv nőstény? Csalódott vagyok. - Szemeit behunyta. Egy pillanatra, mint a vilám pofája megváltozott. Bőrét felhúzta ínyéről, fogait kimutatta közben nevetett, ami morgással elegyedett. Szája széle felfelé kanyarodott és ismét nyugodt mosoly jelent meg pofáján.
Vége. A pimasz farkas eltűnt. Komolyan, büszkén ült ott és üveges szemeivel úgy meredt Nargedre, mint egy halott. - Tudom ki vagy, mégsem tartok tőled. Nem félek a haláltól, nem félek a szolgasortól, nem félek a gyötrelmektől...Milyen különös, ez nem mindig van így. Mondd csak Narged, milyen itt élni? Elég otthonos kis helynek tűnik. Óóó, nicsak, vér. - Érdeklődve pillantott a forrásra. - Hmm, vajon mennyire oltja a szomjat? - Ezt magától kérdezte, hangosan gondolkozott. Farkát meglebentette, mire a "szalagon" egy hullám futott végig.
- Mondd csak Narged uram, te vagy oly erős, hogy nem bírnak veled, vagy a halandó kutyák oly gyengék és ostobák? - |
A nőstény nevet, huncut és roppantul idegesítő.
Narged rezzenéstelenül áll és bámul. Pofáján egy érzelem sincs. Aztán elfintorodik.
- Nem tudom mit képzelsz magadról, de jobb, ha visszaveszel kislány, mert ez itt nem a varázstavacska ahol tündérek élnek. És ha nem elég a szemembe nézned, hogy megtudd ki vagyok, akkor a tanítód vagy egy selejt, semmirekellő sámán volt - köpi megvetően a "sámán" szót- vagy csupán a te agyad kapacitása nem megfelelő. De tudod, itt az álomvilágban elég egyet kívánni és máris megtudod ki vagyok - beszédjének végére érve egy halvány mosoly fedezhető fel szája sarkában.
~ Micsoda undorító világ! Semmi időt nem szánnak a tagok megnevelésére! Egy cseppnyi tisztelet, egy cseppnyi alázat nincs a farkasokban! Bezzeg ha egy kicsit megcsonkítanánk itt, egy kicsit felvágnánk ott...~
|
Narged kérdésére Hiranneth felnevetett. Hangja lágy volt, mégis rémisztő. Pofája hirtelen változott vissza, szinte undorodva méregette a hímet.
- Nocsak, milyen kiváncsiak vagyunk. - Jegyezte meg és a fagyos királynő picit felengedett. Pimasz volt, kuncogása és mozgása pedig csíntalan, már-már provokálta a hímet. Végül egy sóha kíséretében felelt kérdésére.
- Igen, a valóságból jöttem, anyám pedig Hirannethnek nevez. - Miközben beszélt pofájáról nem fagyott le huncut mosolya, lassan lépkedett. Kecsesen közeledett, majd mikor úgy érezte elérte azt a határt amit jobb nem átlépni szépen leült. - Mondd csak kedves idegen...te ki vagy? - |
Egy halvány jelenés kezd körvonalazódni nem messze, majd megjelenik Hiranneth.
Narged felkapja a fejét, pupilla nélküli kék szemei egyenesen a fehér idegenre merednek.
- Mi a fene? - morgolódik, hogy valaki rátalált.
Gyorsan a rúnákra pillant, egy mancs hessintéssel eltünteti a sziklát és ismét Hirannethre irányul figyelme.
- Ki vagy? A valóságból jöttél? - kérdezi fecsegő hangemben, hátha csak egy oktondi látogató, akinek a halála senkit sem fog érdekelni.
Bár eléggé magabiztos megjelenése van, ez feltűnik Nargednek. ~ Hmm talán egy érdekes faj képviselője. ~
|
Meglepetten pislogott világoskék íriszeivel. Még nem volt szerencséje az álomvilághoz. A nőstény teljesen megváltozott. Karcsú teste volt, de mégis erős, izmos. Farka hosszú, több méteres lett. Egy vékonyka szalaghoz volt hasonló. Megrázta bundáját, nyakánál a szőr hosszabb volt, mint testének többi részén, amolyan sörénye volt, mint az oroszlánoknak, csak rövidebb változatban. Érdeklődve nézett körbe. A világ ahova került nem volt túl bíztató, de cseppet sem rémítette meg. Nyugodt volt, nem inkább hűvös. Az álomvilágban megjelenése inkább egy büszke vezérre emlékeztető volt, semmint egy csöndes vadászéra.
Kicsit távolabb egy fekete bundájú farkast pillantott meg. Fejét lejebb eresztette, párat szippantott a levegőből. Végül úgy döntött lassan közelebb merészkedik a különös idegenhez. |
Türkiz szempár. Villanás.
Jelenleg Plygrin az álomvilágban egy folyó melyben vér csörgedezik és körülötte sötét, ködös erdő.
Tökéletesen tükrözi Narged hangulatát. Már megint nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy ő akarja!
- Ajskan! - kiáltja a 'lord', hangja visszhangot ver az erdőben.
Egy sziklánál áll és elmélyülve vizsgálgatja, rúnák vannak a kőbe vésve, kéken ragyognak. Narged felhorkant.
- Bolond ez a Gorgó.
|
Hiranneth már jó pár órája pihent a kis forrá mellett. Kifejezetten örült a csendnek, békének, senki sem zargatta. Megbecsülte az ilyen perceket, különösen örült az óráknak, felkészült arra, hogy alfájával kell beszélnie a betolakodó kutyáról. De előtte mindenképpen lazítani akart, kikapcsolódni.
Valójában nem is a pihenés miatt, hanem a "tisztulás" miatt jött ide. Születése óta volt benne valami. Valami nagyon furcsa, ott rejtőzött lelke mélyén. Sejtette mi az, de sosem tudta meghatározni, nem is akarta megismerni. Félt attól amit anyjától örökölt. Próbálta elfojtani, annyit agyalt rajta, de pár kérdésre sosem talált választ: Ki lehet írtani magunkból a gonoszt? Képesek vagyunk megölni énünk egy részét?
Ahogy ezeken gondolkozott szokatlan düh tört rá. Szemeit behunyta, nagy levegőket vett. Szép lassan és nyugodtan lélegzett, de gondolatai nem csilapodtak, csak egyre erősödtek. A vihar ami benne dúlt egyre vadabbá vált. Végül az álomvilágban találta magát. |
VÍZMOSÁS FALKA TERÜLET |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Örvendtem. Sok sikert! - Hiranneth pofáján széles mosoly kerekedett. Szemeit behunyta, hagyta magát. Az ellenkezést feleslegesnek és ostobaságnak gondolta, lesz még úgyis alkalma az álomvilágot felfedezni. Olyan érzése támadt, mintha zuhanna. Mikor földetért szemeit azonnal kinyitotta.