|
Témaindító hozzászólás
|
2011.09.20. 20:02 - |
A fejedelem és családjának kedvelt helye, és a gyűléseket is itt szokták
tartani. Magasan van, jól belátható róla az alacsonyabb terület. |
[16-1]
Ayame nem hagyhatta ki, hogy ne forgassa szemeit. Bár bátyja nem mondta ki hangosan, látni lehetett rajta hogy teljesen elfeledkezett az ünnepről. Ez után Ayame rögtön Andaron után nyargalt, villámgyorsan szelték át az erdőt. Mintha csak repültek volna.
|
 Andaron megkönnyebbült és máris vidáman a magasba emelte farkát.
- Igazad van! Menjünk! - már lépett is egyet előre, mikor tudatosult benne, hogy mit is mondott Ayame.
~ Jó ég! Az ünnep! Teljesen kiment a fejemből! ~
- Ööö... inkább fussunk!
Azzal kilőtt, mint a puskagolyó.
//folyt. Lynceus tó // |
Amint Andaron megszólalt, Ayame villámgyorsan meggondolta magát. ~ Talán... mégsem kellene most ezt felhoznom... ~ A nőstény elnézett a távolba. A Nap utolsó sugarai is eltűnőben voltak. Az ég narancssárga, néhol rózsaszín vagy lila színben játszott.
- Ööö... - Ez a pillanatnyi hezitálás biztosan felkeltette testvére figyelmét - Szerintem indulnunk kellene a megemlékezésre.
Ayame csak reménykedett, hogy bátyja egyetért vele, és nem kezd el kérdezősködni.
|
Megijedt testvére reakcióinak láttán és máris megbánta a mondottakat. Erősen törte a fejét, hogy mi rosszat mondhatott, de Ayame törte meg előbb a csendet. Andaron hálásan felkapta a fejét.
- Igen? - nézett érdeklődően Ayame szemeibe, de az övében kétségbeesett kíváncsiság volt. |
Ayame - annak ellenére, hogy bátyja szerint egyáltalán nem érdekes - érdeklődve hallgatta végig a történteket. Jó érzés volt tudnia mi történik körülötte, ráadásul ez sokkal kényelmesebb formája volt a hírszerzésnek mintha ő maga járna utána. Ám amikor Andaron kijelentette, hogy néha már ő is unja a fejedelmi életet, Ayame úgy kapta fel a fejét, mintha árammal rázták volna meg. ~ Mi az, hogy unja? Hogy lehet a legmagasabb rangot ilyen fiatalon megunni? ~ Ez a mondat sokkal jobban megrázta a nőstényt, mint ahogyan azt Andaron gondolta volna. Hiszen, miért küzd már oly régóta? Hogy egyszer majd többre vihesse bátyjánál, és akkor talán... Hát nem igazán tudta Ayame, mi fog akkor történni, de valószínűleg bele sem gondolt igazán. Őt mindig csak a most és a jelen érdekelte, sosem törődött a jövővel.
Most mégis, bátyja megjegyzésétől mintha valami leszakadt volna benne, és most először elgondolkodott rajta, hogy vajon Andaron szereti-e azt a fajta életet, amibe szinte beleszületett? Vajon tudatosan választotta magának ezt az utat, vagy az események hatására került a fejedelmi posztba?
Ám ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy az arcáról mindent leolvashat bátyja, ezért gyorsan rendezte izmait, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Ezeket a gondolatokat félretette agya egyik zugába, és úgy döntött majd később foglalkozik velük.
Kapkodva kutatott valami után, amivel elterelhetné a szót. Újra lejátszotta magában a beszélgetést, és azt vette észre, hogy Andaron feltűnően sokat sóhajtozik, és ugyebár nem tartja "izginek" a fejedelmi rangot... ~ Akkor... mi az, amit sokkal érdekesebbnek találhat? ~ Ayame újra csak felkapta a fejét, és arcizmai kordában tartására fittyet hányva meredt Andaronra, aki nagy valószínűséggel értetlenül figyeli őt. ~ Lehet... lehet hogy van valakije a bátyámnak? ~ Ayame ezt el sem tudta képzelni. Nem tudta beleélni magát a helyzetbe, hogy anyján kívül más nősténnyel kell osztoznia az ő fivérén.
- Andaron... - kezdte Ayame kissé félszegen.
|
Ayame után nézett fel az égre, szemei csillogtak a napfényben. A felhőfoszlányok gyorsan suhantak az égen a szél miatt. Egyszerre kapott bele a bundájukba a fuvallat, Andaron elmélázva fordította oldalra a fejét. Egy forma jelent meg a felhőkben, hasonlított egy farkaséra. Kedvesen mosolygott és Andaron szívét elöntötte a béke.
Ijedten kapta fel a fejét testvére kérdésére. Sóhajtott egyet majd újra felkerült arcára a vidám mosoly.
- Semmi érdekes. A Fényörvény falka örül, mert újra lesz vizük. A Vízmosásiak területének északi részén megkezdődik a hideg, délebbre viszont a szarvasbőgés és ez sok finom zsákmányt jelent nekik. - megvonja a vállát. - Tök unalmas, nem történik semmi érdekes. Néha már unom a fejedelmi létet, hiába mondják, hogy milyen jó lehet! Én nem élvezem mások megalázkodását.
Andaron tényleg elgondolkozik azon, hogy milyen fiatal és, hogy ő.. ő a fejedelem! Minden farkas vezére! Ha nem ő lenne, csillogó szemekkel képzelegne e rangbeli létről és a fejedelemnek egy szigorú, felelősségteljes, erős hímet gondolna. Ismét felsóhajt, ugyanabban a percben másodszor. Aztán összeráncolja a homlokát. ~ Nem gondolkozhatok ilyenekről! Én vagyok a fejedelem, és kész! Végülis én akartam lenni! Vannak előnyei is, és két falkáról kell gondoskodnom! Nem fecsérelhetem az időmet undok megjegyzésekre a rangról! Mások epedeznek a rang után, én meg ahelyett, hogy hálás lennék, nyafogok! ~
Gyorsan elmosolyodott.
- Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem is olyan izgi, mint mások elképzelik. |
Ayame csak fintorgott. A bátyja mostanság tényleg nagyon elfoglalt, bár még mindig ugyanaz az Andaron maradt, aki volt. Csak épp már kevesebb időt tölthettek együtt, mint régen. ~ Most hogy mondja... Pár napja nem láttuk már apáékat. Bár, ahogy anyát ismerem hamarosan úgyis megjelenik. Nem fogja sokáig bírni nélkülünk. ~ Ayame elmosolyodott magában, és felnézett az égre. A felhők komótosan vándoroltak a Központi falka felett.
Hirtelen újabb fuvallatt érkezett, s belekapott Ayame bundájába. A nőstény szinte beleremegett az érzésbe. Igen, az ő eleme... És persze a bátyjáé. Milyen szerencséje van hogy ugyanazt az elemet kapták, mert egyébként ebben sosem lenne képes felülmúlni őt.
- Na és vannak új fejlemények? Történt valami érdekes? - Kérdezte Ayame kissé elmerengve. Mivel anyján kívül más nősténnyel nem ápolt szorosabb kapcsolatot, nem igazán volt kivel pletykálnia. Ezért a híreket is csak saját magával tudta kielemezni, így pedig már nem volt ugyanaz az élmény. Esetleg még bátyjával tudta volna megbeszélni a dolgokat, de sajnos Andaron is "tipikus" hímagyú farkas volt.
|
Elvigyorodik és menten leteszi a hátsóját a földre. Két mellső lába hatalmas terpeszben. Ayaméra néz, fejét oldalra fordítja és felkuncog.
- Ellened nincs esélyem!
Az aggódó mondatra - habár a hangnem nem volt aggódó, Andaron már tudta, hogy ez Ayaménél mit jelent - hegyezi a füleit.
- Ha így folytatod lassan azt fogom hallucinálni, hogy anya vagy! Igaz, ő ötször elismételné és rögtön elküldene pihenni. - Andaron nevetve megcsóválja a fejét. - Majd lefekszek később, de nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy veled legyek! A feladataim miatt így is egyre ritkább alkalom. - megbökdösi Ayame vállát. |
- Na mi az Andaron? - Ayame száját újabb szokatlan hang, a nevetés hagyta el, de már sokkal szárazabban - A nagy fejedelem nem bírja a gyűrődést?
Ayame újabb csipkelődésének oka hogy most sem sikerült bizonyítania, hogy bármiben is jobb lenne bátyjánál. De azért sajnálta is őt, és engedelmesen odatelepedett mellé, a juharfa meredek dombja alá.
- Pihenned kellene, nem? - kérdezte Ayame nemtörődöm hangon. Sajnos nem tudta elég jól palástolni, hogy igenis törődik nagydarab bátyjával.
|
Andaron felnyög a csodálatos ötletre, hogy ezek után ő még fusson. Eleinte csak járkál, mint egy eltévelyedett részeg, de mivel aztán látja, hogy Ayaménak örömet okoz a futás, ő is nekiiramodik. Tappancsai dobolnak a földön, ahogy lecsapja őket, ugyanis ő nem repül most, csak szórakozásból fut. Végtagjai eléggé merevek és egyre jobban kezdenek fájni, ezért lassul. Természetesen hagyja Ayamét nyerni, félúton megáll és utánakiált:
- Ayame! Ne menjünk el egész a folyóig! Nyikorognak a csontjaim! |
Ayame lábai megroggyannak testvére súlya alatt, és a hirtelen jött 'támadás' hatására akaratlanul is felmordul. Ám amikor Andaron megharapja a fülét, nem bírt nem elmosolyodni, és ha bátyja leveszi mancsait a hátáról, Ayame játékosan megböki orrával testvére pofáját. Csodálkozva néz fel rá ~ Vajon hogyan lehet valakinek ekkora szíve? ~ Majd egy hirtelen gondolattól vezérelve felkiált.
- Fel akarsz vidítani? Akkor verseny a folyóig! - nevet fel Ayame, és már meg is iramodik. A szél csak úgy sűvít a füle mellett, nem néz hátra, hogy vajon a már a kifáradt bátyja elindult-e. Úgy is tudja a választ.
|
Ayame hetykén odadob neki egy mondatot, Andaron füle erre megrezzen. Elmosolyodik majd, mintha az előbb épp nem haldokolva jött volna fel a dombra, felpattan és mellső mancsait a levegőbe emelve támad Ayaméra. Ayame hátán landolnak lábai, féloldalról. Beleharap testvére fülébe.
- Igen, pontosan azt csináltam! Jobb dolgom nincs is! Csak csupán az, hogy felvidítsam az én örökké komoly testvéremet! - közli vidáman. |
Ayame először oda sem fordult bátyjához, hanem folytatta a bámulást. Ám már messze nem olyan ábrázattal, mint előtte. Most már éberen és tettre készen kutatta az erdők zugait... Bár ő maga sem tudta, miért. A lényeg az volt, hogy úgy tűnjön mintha éppen valami fontos teendőjét végezné, amit véletlenül sem szakíthat félbe. Ám miután testvére köszönt neki, mégsem maradhatott csendben.
Kihúzta magát, és amiért közbeavatkoztak 'fontos teendőjének" elvégzésébe, kissé csípősen szólalt meg, köszönés nélkül:
- Már megint körbefutottad az egész területet, bátyám?
|
Andaron lihegve kaptatott fel a dombon. Ayame először csak nagy, bús fejét láthatta meg aztán lógó nyelvét. Végül egész testével megérkezett és... kinyúlt a földön. Ebből lehet következtetni, hogy vagy vadászni volt a terület másik szegletében, vagy valamit el kellett rendeznie... a terület másik szegletében. Vesz egy nagy levegőt majd szuszogva kifújja és csend. Ha Ayame nem töri meg a békességes csendet, akkor Andaron megszólal:
- Szia! |
Ayame már jó ideje a juharfa árnyékában állt, úgy tűnhetett mintha valaki odaszögezte volna őt. De nem, még képes volt mozgatni végtagjait. Sőt. Akár olyan gyorsan is, mint a szél. Ám most mégis inkább egy helyben álldogállt, mereven bámulva maga elé. Közben az éppen arra fújó szellő gyengéden mozgatta fehér bundáját, és bár nem látszott rajta, Ayame nagyon élvezte. Közben révetegen bámult a messzeségbe, szeme mérhetetlen mélységekbe engedett betekintés a lelkébe. ~ Nem értem. Bármennyit gondolkodom rajta, nem tudom megérteni... Miért? ~ Ilyenkor, mikor egyedül volt, megengedte magának a búslakodást, és az érzelgősséget.
|
A fejedelem és családjának kedvelt helye, és a gyűléseket is itt szokták
tartani. Magasan van, jól belátható róla az alacsonyabb terület. |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Andaron megkönnyebbült és máris vidáman a magasba emelte farkát.