|
Témaindító hozzászólás
|
2011.09.20. 19:56 - |
 |
[43-24] [23-4] [3-1]
 A szertartás lenyűgözte, Andaron még pislogni sem mert. Mikor apja egy termetes hím után futott, Andaron felállt, de megtorpant. Apja összeesett, Andaron már futott is, de a farkasok útját állták. Mire kikerülte őket, Causle már visszafelé tartott.
- Jól vagy, apám? - kérdezte szelíden.
Breco jelenik meg, mintha a semmiből jött volna elő. Andaron a helyettes felé kapja fejét.
- Ööö...
Mindig is kétségesek voltak az érzelmei Breco felé. Helyettes? Andaron eddig még sosem volt beteg vagy miegyébmás. Ayame jobban volt a segítője, mint a saját helyettese! De hát a törvény az törvény...
- Más dolgom volt, mmm, a testvéremmel voltam - mondja tétován.
~ Végülis ez az igazság. ~
Amint megbizonyosodik apja jóllétéről, Geneziashoz siet. Még koránt sincs vége az ünnepélynek! Jönnek a beszédek.... :P
|
 Észre vette, hogy figyelik őt, miközben tartott a szertartás. De nem nézett oda, hanem a tűzből kiemelkedő alakokra figyelt. Fejét fölemelte és eggyütt vonyított Hudannal. Majd elhallgatott és oda lépdelt Gen-hez.
-Ez nagyon szép volt. Gratulálok Genezias.-mondja a sámánnak, majd hátra néz és megkeresi a szempárt, aki figyelte eddig. Dove volt az, a Vízmosás egyik harcosa. Vissza fordult, hiszen nem tervezett senkivel serm kapcsolatot, így nem is foglalkozik inkább vele. ~Helyes, helyes...de most nem kell nyűg~gondolta magába, majd a fejedelmhez ment.
-Miért késett?-kérdezte óvatosan, majd várta a választ. |
 Figyelmesen hallgatott, mozdulatlanul ült. Illemtudó fiatal farkas képét akarta kelteni, aki harcos társairól mély bánattal emlékezik meg.
Nos, ez a bánat elmaradt, de a csodálkozás kevésbé. A levegő kiszorult a tüdeiből ahogy a tűzből kilépő alakokat figyelte. Száját kis "o"-ra nyitotta. Kedve támadt az egykori harcosokkal együtt futni, de úgy gondolta, hogy a többiek nem helyeselnék. Ő a háború után született... nem való hozzájuk. Pedig a nagyanyja... a nagyanyja, Exit harcolt ott... Narged lánya...
Dove fintorgott majd beletörölte fejét mellső lábába. ~ Már nem számít. Régen volt, én csak a dédunokája vagyok és ez nem befolyásolhat. Ellene fogok harcolni, és ha kell, megölöm! Aki képes volt hidegvérrel kivégezni ennyi farkast... a saját fajtájából, az megérdemli, hogy ugyanezt tegyék vele! A nagy harcosok is ezt gondolnák... igaz? ~
Megcsodálta az egykoron érte, az ő jövőjéért küzdő fajtársait majd mélyen hallgatva ült tovább. ~ Leszek én valaha olyan, mint ők voltak? ~ |
 Megkönnyebbülve ült helyére, hálásan pislogott Geneziasra. Genezias mindig kedves és megbocsátó, Causle el el sem hisz ennyi jóságot... ~ El sem tudom képzelni, hogy valakit bántson. ~
A szertartás kezdetével Causle visszatartotta a levegőt, meg sem mert mukkanni. Amikor kilépett az első farkas, megszeppent. Mikor Barlien jött, Causle felpattant és odarohant hozzá. Tátott szájjal nézte egykori vezérét, majd vele együtt vonyított és futott utána. Mikor a szellem csillogó szemcsékké vált, Causle már könnyezett. Lerogyott a földre és emlékek rohanták meg. Az a sok gyűlölet, sikítás, morgás, farkasok rohantak ide, farkasok zuhantak oda... Causle megcsóválta a fejét és elűzte a gondolatokat. Lassan visszabattyogott a többiekhez és meredten bámult a parázsba. |
 Sierra végig némán ült a helyén és figyelte a tűzben formálódott alakokat. Voltak olyanok akiket ismert és voltak olyanok akiket soha életében nem látott. Igazából nem érzett senki iránt komolyabb kötődést, ezért az egész szertartás vagy varázslat nem hatotta meg. Egyedül fiatal testéért szomorkodott. Tisztelte a harcosokat, mindegyiküket. Életüket áldozták azért, hogy most a farkasok itt legyenek, de ezt Sierra is megtette, csak annyi különbséggel, hogy ő túl is élte.
A késő Fényörvényesekre nézett. Fogait kimutatta jelezve nem tetszését. - Bregan lányai milyen sokat képzelnek magukról. - Morgolódott magában és elképzelte azt, hogyha most fiatal lenne mindkettőjüket jól megtépné ezért a tiszteletlenségért. Végülis úgy döntött nem foglalkozik tovább a dologgal és fejét egy percre lehajtja tiszteletét kifejezve. |
 Azokra, akik egyszerűen késtek, majd becsatlakoztak a megemlékezésbe nem sok figyelmet fordított. Viszont azokat, akik hangoskodtak, vagy megzavarták az eseményt szúrósan vizslatta.
Ugyan neki is kapart a torka a füsttől, de a mögötte hullámzó víz és a távolság is csökkentette az irritáló hatást. Bár nem értette egészen a szöveget, amit Genezias mormolt, mégis igyekezett követni minden szót. Fölállt, és büszkén kihúzta magát, mikor az első farkas felvonyított. Maga Hudan is vonyításra emelte fejét, eggyütt tisztelegve a múltnak és az elesetteknek, a hősöknek, de még a "vétkeseknek" is. Mind farkasok voltak, és majdnem mind harcban estek el... Hangja nem hallatszott a tanítónak, csak némán állt, és jelképes volt maga a mozdulat is. Nem akarta megtörni a gyászos hangulatot, és nem akarta a szellemfarkasok dalát se megzavarni. |
 Mikor befut egy csomó ismerős farkas, csak biccent feléjük. Magában kárörvend, hogy a fényörvény falka nem jelent meg, csak a szertartás végére. Közben maga mögé néz és meglátja Dove-ot. Biccent neki, majd elmosolyodik a nőstény hirtelen elpirulásán. Végül ismét a szertartásra szegeződik a tekintete. Mikor Genezias végez vele, föláll, majd az öreg Gen felé mély meghajlást tesz, ezzel fejezve ki egyben a hím felé és az ősök felé is a tiszteletét. Végül ismét kiegyenesedik, de most már nem ül le, hanem megáll Dove mellett és az öreget és a fejedelmet figyeli. |
 Vége volt az ünnepségnek, a tűz elaludt, csak parázs maradt. Sanuye szemei kikerekedtek, dühös volt. Haragudott magára, halkan morgott és vicsorgott, fejét közben lehajtotta és a földet bámulta. Ez volt az a dolog ami számára is fontos volt. Nem akart késni, hiszen régi harcosokról volt szó, olyanokról akik életüket áldozták értük. Harcosok, olyanokra akikre Sanuye is felnéz. Eddig sose volt ennyire indulatos, úgy érezte, most muszáj valakinek elharapnia a torkát. Nem tehette és ha késtek legalább most megtiszteli őseit.
Jobb mellső mancsát előretolta, míg a másikat hasához húzta és fenekét az ég felé tolta. Meghajolt. Továbbra is a földet bámulta és ezt mormogta.
- Elnézést kérek a késésért hatalmas ősök. Kérlek bocsássatok meg nagytiszteletüek. - Még egy kis ideig így maradt, majd szemeit kinyitotta és felegyenesedett. Körbenézett, hátha lát ismerős pofákat. Senki. |
 Egyre többen érkeztek és ez felvidította Genzit. Egy alfa és maga a fejedelem is megérkezett már, ám a Fényörvénynek színét se lehetett látni.
Genzi csak mosolyogva lehunyta a szemeit Andaron bocsánatkérésére, majd biccentett neki, hogy menjen a helyére.
Causle köhögéssel vonta fel magára a figyelmet, Genezias fülei megrezzentek és kihúzva magát figyelte kortársát.
~ Talán beteg? Később meglátogatom! ~
Visszafordult a tűzhöz és belemeredt. Monoton hangon, idegen nyelven kezdett el beszélni egyre hangosabban.
Hallgasd a zenét a reag olvasása közben! Hangulatot ad!
A beszéd tetőfokánál egy halovány alak lépett ki a tűzből és a hangok elfolytak. A farkas végigrohant a domb oldalán, majd felállt a legtetejére és felvonyított. Egy könnycsepp gördült le a pofáján.
Egyre több és több alak követte őt. Van, akik amint kiléptek a tűzből máris ezernyi, piros csillogó porszemmé váltak.
Egy termetes farkas volt soron, Barlien lehajtott fejjel lépdelt majd fájdalmasan vonyítva vágtatott a csillagos éjszakába.
Egy csillogó szemű, féloldalas mosolyú, vékonyka hím fordította fejét a farkasok felé. Tim felágaskodott, még egy utolsó pacsit adott egy arra repülő lehullott falevélnek majd eltűnt.
Egyre több ismerős arc, egyre több emlék. Magasak és alacsonyak, nagyok és kicsik, erősek és gyengék, barnák és feketék. Mindannyian FWért harcoltak. Mindannyian a következő generációért harcoltak. Mindannyian a jelenlévőkért harcoltak.
A tűz elaludt, már csak a parázs égett. Csend volt, néma csend. Akik túlélték a háborút... nekik a legnehezebb. |
Levegőért kapkodott, nyelve, mint akit ki-be rángatnak lógott a szájából. Mellkasa heves tempóban emelkedett és süllyedt. De ide értek!
Lehajtott fejjel sétált bele a füstbe, jó nagyot szippantott belőle, mivel így is zihált. Tüsszentett egyet majd leült Genezias előtt.
- Ne haragudj, hogy késtem! - koyultak le a fülei aztán szemeivel megkereste Ayamét, odakullogott hozzá és leült figyelni. Néhány farkasnak biccentett üdvözlésképpen. Néhány szemben szemrehányást látott, és ez bántotta.
Észrevette apját, rámosolygott majd tovább ült csöndesen. |
Miután meghallotta Genezias hangját, fejét vissza fordította, majd kissé hátrább lépett. Szerencséje volt, ugyanis mikor Gen belobbantotta a tüzet, az hatalmasat lobbant. Meg volt lepődve, de nem mutatta ki. Negro-ra pillantott, majd végig nézett mindenkin. ~Vajon hol lehet már Andaron?~kérdezi magában, majd belép egy alfa is. Biccent felé, majd ismét elmereng a tűzben és minden zajt kizárt magából. |
 Breco Negro után érkezett, s a béta ha mástól tán megkapta a tiszteletet, ha a feje tetejére is áll, Negroét nem zsebeli be. Ez a kölyök a háború után született, mit sem tud arról, hogy miért is van itt. Nem érezheti át azt, amit a még mindig szállingózó farkasok nagy része elszenvedett.
Az ünnep megkezdődött, de egy alfa sincs sehol. Negro egy bozót mellé húzódott, nagy szerencséjére, mert a tűz, amit Genezias gyújtott, óriási bűzt árasztott. Végül feltűnik végre egy alfa, konkrétabban Jillyen, a Vízmosás vezére. Causle is ideér, majd Dove, akit jól ismert az őrjáratok révén.
A tanító köhécselni kezd, s mire Negro odatekint, csak annyit lát, hogy Causle orrát a fűbe szorítja. Nyilván nagyot szippantott a füstös levegőbe, ami rossz ötlet volt. Negro pedig visszairányította figyelmét a tűzre. |
Dove a tó felől érkezett, szinte kúszott, nehogy észrevegyék. Jelentéktelennek akart tűnni, mintha ott se lenne. Lassan egy fa mellé sétált majd Jillyen mögött termett. Leült alfája és egy nagyobb fűcsomó mögé, onnantól kezdve hallgatott és figyelt.
Ha Genezias épp nem beszélt, Dove szemügyre vette a farkasokat. Falkájából Sierra és Jillyen voltak még csak itt, Dove szemei mindig kikerekedtek Sierra láttán. Félte és tisztelte a fekete nőstényt. Ráharapott az ajkaira, hogy elfojtson egy mosolyt a nőstény szigorú, mogorva arcának láttán. Mintha azt gondolná: "Itt minden hülyén lett megcsinálva, semmi sem stimmel!"
A többieket nem ismerte, Központisaknak tippelte őket. Á, mégis, Negrot!Egyrészt, mert a hím őrszem, másrészt, mert nagy híre van az öregnek.
Figyelme megakadt Brecon, aki lenyűgözte Dovet harcos termetével. Breco észrevette, hogy valaki őt nézi, Dove elpirulva kapta el a fejét. |
Causle elegáns léptekkel érkezett, nyugtató mosolya lankadatlan volt. Elhelyezkedett egy már használt ülő/fekvőhelyen, biccentett a jelenlévőknek majd a Holdra nézett. Vonyíthatnékja támadt, de visszafojtotta magába. Furcsa illatra figyelt fel, szimatolt és emiatt jó nagy adagot beszippantott Genezias füveinek füstjéből. Köhögni kezdett és harákolt, fejét belefúrta a fűbe, hogy elfojtsa. ~ Mi ez? Biztosan nem természetes. Erről beszélnem kell Geneziassal! ~
A szemek rámeredtek a hangoskodóra, Causle megszeppenve felült.
- Elnézést. |
Sierra mindegyik érkező farkast szemügyre vette. Némelyik ragadozón hosszabb ideig elidőzött tekintette, volt akire csak éppen rápillantott. Voltak ismerős pofák és új tagok is. A fekete nőstényt leginkább az idősebb farkasok érdekelték, mindegyiküket felmérte és az információkat elraktározta.
Genezias kijelentette, hogy elkezdődik az ünnep. Az egykori harcos elégedetlenül fujtatott.
~ Tiszteletlen bagázs, késni az ősök megemlékezéséről... ~ Morgolódott magában és kicsit közelebb húzódott a többiekhez. Most kivételesen nem akart nagyon kilógni a sorból, ráér azzal még később is. Kicsit türelmetlenül vérta, hogy végre mi fog történni. |
Hudan lomha léptekkel közeledett a Lynceus tó felé. Tudta, hogy közeleg egy újabb ünnep, és hogy mint tanár ezen neki is illik megjelennie. Ugyanakkor maga az esemény annyira nem kötötte le, sokkal inkább egyszerű pofamutogatásnak tartotta, és semmi kedve nem volt az egészhez.
Mikor nagyjából látótávolságba került a többi farkassal, kihúzta magát, és megfarkasolta gondolatait. Mozgása továbbra is semmitmondó, kedvetlen volt, de más szempontból jóval figyelmesebbnek mutatkozott. Többnyire csak biccentett fajtársainak, ha azok köszöntötték, vagy elment mellettük. Mindössze Geneziasnak köszönt szívből, Jillyennek pedig azért, mert alfa, csak megszokásból.
- Helló! - mondta halkan, hogy ne zavarja a megemlékezésben elmerülteket, de azért ha valaki figyel, észrevehesse szavait.miután mindkettőjükre ránézett, tudatva ez külön külön szól nekik, habár csak egy szót ejtett ki, tovább lépett a víz felé.
Bár szomjas volt, de nem ivott, csak lehajolt, és megszagolta a tükörsima felszínt. Az fémes csillogással verte vissza a Hold fényét, Hudan pedig ismét felemelte fejét, és a szertartás felé nézett. Összevonta nem létező szemöldökét, sárga szemeivel szinte dühösen nézett, okát azonban nem hangoztatta. Távol a tűztől, de pont jó helyen, hogy lásson mindent és mindenkit tiszteletteljesen leült. |
Mikor oda ér látja, hogy már elkezdték a szertartást. Oda ér a sámánhoz, mindenkinek biccent, majd ránéz Genezias-ra.
-Bocsáss....meg falka tag körúton voltam.-mondja bánatosan, majd leül egy helyre és csöndben hallgat. |
Kezdtek gyülekezni a farkasok, Genezias elégedetten állapította meg. A helyettes már itt volt, de a másik kát falka vezérét még nem látta és a fejedelmet sem. Genezias felhorkant.
~ Késők. Meglátom kik érnek előbb ide. Fényörvény, Vízmosás vagy Fejedelem. Kik tisztelik jobban a régmúlt harcosait. ~
Belefújt egy virágba aminek kis, száradt szirmai felrepültek a széllel. Genezias megköszörülte a torkát és megperdült a tengelye körül, így a többiekre nézhetett.
- Az ünnepet ezennel megkezdem! A késők majd megmagyarázzák, hogy mi lehetett fontosabb az ünnepnél - megremegett a szája az elfolytott kuncogástól. - de nem csak nekem, hőseink is morgolódhatnak égi hazájukban az elmaradt tisztelet miatt.
Genezias lehunyta a szemeit és megvárta míg dörög az ég. Egy villám csapott bele az előre kikészített, száraz gallyakba és az meggyulladt. A tűzbe Genezias növényeket dobott és azok füstje kellemesen bódító volt. |
Breco tiszteletben tartotta az alfa szokásait, bár volt amelyikhez túl sok kedve nem volt. Lassú és össze szedett ügetésben haladt a tó partján, gondolta, hogy kiruccan egy kicsit. Ám a kiruccanás helyett tagokba botlott. Magabiztos járással és sarló alakba rakott farokkal tért be a többiek közé. Tudta, hogy magasabb rangon van, mint a többiek, így meg követelt annyit, hogy legalább a tiszteletet tartsák meg.
-Üdvözlet mindenkinek!-mondja mosolyogva, majd oda ment a tóhoz és belekortyolt, Végül meg fordult és leült a vele szemben lévőkkel. Majd csöndben leült és hallgatott, közben a tavat bámulva. |
Negro tempósan ügetett a környéken, teljesítve kötelességeit, miszerint őrszzem. Viszont annak is tudtában állt, hogy akármennyire se akarja, el kell mennie a Woonadára. Nem akar gyászolni, se megemlékezni. Bármit megtenne, csak ne kelljen elmennie. Abszolút semmi kedve nem volt. Elmenni, csendben végighalgatni Geneziast, pontpontpont...
Leginkább azért nem tetszik neki a dolog, mert meg kell néznie azoknak a farkasoknak a képét, akikkel egykoron egy húsból evett, és kicsit fáj neki, hogy Breganék kölykei még életük csúcspontján vannak, az ő csillaga pedig már lehanyatlóban.
Miközben ezen elgondolkodott, végre eljutott a tóhoz, ahol Sierra már jelen volt. Az agresszív nőstény reakciója az öregkorra mégis elszórakoztatta Negrot, s eszébe juttatta, hogy ő is járhatott volna rosszabbul. Lehetne most ő is egy rokkant, használhatatlan roncs, de nem. Ő a szerencsésebbek közé tartozik: míg Sierra csak azon dühöng, hogy már teljesen tehetetlen, és semmi hasznát nem lehet venni, addig Negro még mindig itt van valamennyire ereje egy részének teljében, és rendes, használható rangja van. Ahogy ezt is végigvezette a fejében, egyre közeledett a tó partjához. Mikor odaért, kortyolt párat a vízből, végül hátsójára ereszkedvén korbetekintett. Genezias, pipa. Hamar észrevette a fehér hímet, ha az nem is biztos, hogy Negrot igen. Sierra pedig még mindig elégedetlenkedett a fizikai állapotával. Pipa. Már csak a többi sokaság hiányzik. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A szertartás lenyűgözte, Andaron még pislogni sem mert. Mikor apja egy termetes hím után futott, Andaron felállt, de megtorpant. Apja összeesett, Andaron már futott is, de a farkasok útját állták. Mire kikerülte őket, Causle már visszafelé tartott.
Megkönnyebbülve ült helyére, hálásan pislogott Geneziasra. Genezias mindig kedves és megbocsátó, Causle el el sem hisz ennyi jóságot... ~ El sem tudom képzelni, hogy valakit bántson. ~
Sierra végig némán ült a helyén és figyelte a tűzben formálódott alakokat. Voltak olyanok akiket ismert és voltak olyanok akiket soha életében nem látott. Igazából nem érzett senki iránt komolyabb kötődést, ezért az egész szertartás vagy varázslat nem hatotta meg. Egyedül fiatal testéért szomorkodott. Tisztelte a harcosokat, mindegyiküket. Életüket áldozták azért, hogy most a farkasok itt legyenek, de ezt Sierra is megtette, csak annyi különbséggel, hogy ő túl is élte. 
Azokra, akik egyszerűen késtek, majd becsatlakoztak a megemlékezésbe nem sok figyelmet fordított. Viszont azokat, akik hangoskodtak, vagy megzavarták az eseményt szúrósan vizslatta.
Vége volt az ünnepségnek, a tűz elaludt, csak parázs maradt. Sanuye szemei kikerekedtek, dühös volt. Haragudott magára, halkan morgott és vicsorgott, fejét közben lehajtotta és a földet bámulta. Ez volt az a dolog ami számára is fontos volt. Nem akart késni, hiszen régi harcosokról volt szó, olyanokról akik életüket áldozták értük. Harcosok, olyanokra akikre Sanuye is felnéz. Eddig sose volt ennyire indulatos, úgy érezte, most muszáj valakinek elharapnia a torkát. Nem tehette és ha késtek legalább most megtiszteli őseit.
Egyre többen érkeztek és ez felvidította Genzit. Egy alfa és maga a fejedelem is megérkezett már, ám a Fényörvénynek színét se lehetett látni.
Breco Negro után érkezett, s a béta ha mástól tán megkapta a tiszteletet, ha a feje tetejére is áll, Negroét nem zsebeli be. Ez a kölyök a háború után született, mit sem tud arról, hogy miért is van itt. Nem érezheti át azt, amit a még mindig szállingózó farkasok nagy része elszenvedett.