|
Témaindító hozzászólás
|
2011.12.16. 22:27 - |
FÉNYÖRVÉNY FALKA TERÜLET |
[24-5] [4-1]
 Nem szól, bár lenne mit mondania. Mindenkinek. A testvérpárnak, az alfájának, farkastársainak. ~ ÉS ő nevezi magát a vezetőnknek?! ~ Háborodik fel magában, de hátrébb húzódik az eseményektől.
Végig feszülten figyel, igyekszik mindent megjegyezni. Azonban hagyja, hogy a központi szerepet mások vegyék át helyette. Úgyse hallgatna rá senki... A következtetéseit így csak magában vonja le, kifelé pedig mást nem is mutat, csak nyugalmat.
Még mikor Dezra eltűnik se lép előre, leginkább Andarontól próbálja magát távoltartani. Hudan vére szinte forr, amiért a felettese ilyen szégyent hozott mindannyiukra, mert az őrült nőstény szavai között sajnos volt olyan, amivel az oktató csak egyetérteni tudott. |
 A bamba fejedelem hirtelen kitörik némaságából és előadja a hőst. Dezra felrántja a nemlétező szemöldökeit.
- Ez mindig ilyen? - bök Andaronra, de közben a többiektől kérdezi.
Úgy tűnik a halandók saját vezetője annyira sem képes, mint egy sima vadász, aki ésszerű érvekkel közeledik Dezrához. Dezra pedig jókislányként meghallgatja.
Egy gyönyörű mosoly keretében így szól:
- Lehet, hogy a szüleinknek bírtak parancsolni, de ez a gén valahol félúton elveszhetett. Sajnálom, de a testvéremnek nem tudok parancsolni. És még valami, Mr Logika, az egész kifejtősdidben már az elején ott volt egy probléma: Mi. Nem. Akarunk. Együttműködni.
~ Huh, már megint hosszú beszédet kell mondanom. Feladom! Miért ilyen értetlenek? ~ gondolja, miközben látványosan az égre mered aztán visszafordul Cortezhez.
- Mint mondtam Narged eltávolításával csupán az erőnket szeretnénk visszaszerezni, de sem most, sem utána nem akarunk beállni a sorotokba. Tudod mit jelent ez? Hogy ne is reménykedjetek abban, Narged halála után parancsoló nélkül maradtok! - villant megint egy hófehér mosolyt a farkasokra, amit akár egy bíztatónak is szánhat. ~ Eljön még a mi időnk, de abban nem lesz köszönet! ~
- A gyilkolás pedig növeli az imidzsemet. Nem gondolod? Kitűnő időtöltés, nem is értem ti miért nem űzitek - rebegteti meg a szempilláit, de belül már tombol.
~ Túl sok időt fecsérelünk rájuk! Semmi infót nem tudtunk meg! A fenébe is! ~ Ránéz testvérére és szemkontaktuson át közli vele mit szeretne. Lassan a halandókra néz. Szemeiben felizzik a gyűlölet, amit a beszéd erejéig visszaszorított magába. Lábai végére éles karmok nőlnek, Dezra pupillája majdnem elvész a pirosságban. Villámgyorsan, egy tizedmásodpercnyi idő alatt ugrik a fejedelem testvéréhez, Ayaméhez, átfogja a nőstény torkát majd lerántja a földre és szorítani kezdi, addig amíg kiszorul belőle a levegő. Akkor vicsorogva, veszettül morogva ugrik Hiten mellé, testét a híméhez préseli.
- Azt ajánlom senki se akadjon a Saych testvérek útjába, mert nem áll módunkban kompromisszumot kötni! Senkit sem kímélünk meg, ismétlen senkit! Inkább azt kívánjátok, hogy ezek után csak a pokol mélyén találkozzunk! - vér csöppen a szájából, amit még Ayame torkából "szerzett". Aztán eltűnik. |
 Saych gyermekei! Cortez őszintén meglepődve bámult vissza Dezrára, majd pillantását Hitenre kapta, aztán újra Dezrára. Így már érthető. Naná, hogy fel tudnák venni a harcot Nargeddel...Ha Narged egyedül van. Vajon Raoul tud róluk? Agya csak úgy pörgött, miközben a vörös szeműt nézte elgondolkodva.
-Dezra...-ismételte a nevet. -Kérdésedre a válasz, hogy szerintem rossz helyen kopogtattok. Láttátok, hogy mindenki hogy meghökkent azon hogy Narged él. Honnan tudhatnánk róla bármit is, amit ti nem? Még ennek a szerencsétlennek a halálát is titok övezte, amíg magatokra nem vállaltátok.-magyarázta. Hirtelen belehasított a gyanú a lelkébe. Allie-t azért ölték meg, mert Narged híve volt...Lehet, hogy éppen ők tették? Corteznak nem volt ideje ezzel foglalkozni, pókerarca nem tükrözött érzelmeket a külvilág felé. Rápillantott a fogait mutogató Hitenre.
-Ja, és szerintem agresszív barátunknak egyenlőre nem kéne széttépnie egy torkot sem. Gondolj bele, ha most legyilkoltok valakit közülünk, akkor a falkák jogosan lesznek rátok dühösek. És vajon ha megtudnak valamit Nargedről, eszükbe jut elmondani nektek? Persze hogy nem, hiszen megöltétek a társukat. Mindannyian Narged halálát akarjuk, nem igaz? Akkor együtt kéne működnünk, ahelyett, hogy egymásra acsargunk. Hiába vagytok Saych gyermekei, ha vissza akarjátok kapni Nargedtől az erőtöket, talán szükségetek lehet még ránk. Éppen ezért, senkinek nem válna hasznára, hogyha valakit is megölnétek. Különösen nem engem, amilyen okos és jóképű vagyok-villantott egy többé-kevésbé csúfondáros mosolyt Dezrára. Hitenre nem nézett rá, idegesítették a jókora szemfogak. Allie sokat mesélt neki Saych-ről, és egyesekkel ellentétben, ő nem becsülte alá a testvéreket. |
 //höhh szegényke meg kimaradt O.oxD//
Annyira felgyorsulnak az események, hogy Andaronnak lehetősége sincs követni. Ide-oda kapkodja a fejét a civakodó, gondolkodó halandók; és a megjelenő fekete, vörös szemű farkasok között. A szavak nem jutnak el az elméjéig, mintha kis buborékok lennének amik szempillantás alatt szétpukkannak. Andaron kétségbeesetten néz Ayamére. ~ Mi folyik itt? ~ kérdezi a tekintetével aztán a feszült Sanuyéra, a száját tátva hagyott Hitenre pillant és hirtelen felpattan. Fejét alacsonyan tartja, füleit hegyezi, farka az égnek mered, szőrét felborzolja.
- Hogy jöttök ti ahhoz, hogy a farkasokat riogassátok? - kérdezi szemvillogtatva. Több kérdést is szeretne feltenni, mondjuk olyasmit, hogy "Kik vagytok ti? Hogy merészelitek a kutatást félbeszakítani?", de még időben leesik neki, hogy valószínűleg ezekre a választ már rég tudnia kellene. Ismét Ayaméra pillant. |
HITEN
Bár nem beszélt, jelenlétét nem lehetett nem észrevenni, hiszen a fojtogató jegesség hatalmas hullámokban áradt belőle. Kezdte igazán unni a helyzetet. Ellentétben vele, Dezra láthatóan élvezte, hogy végre szórakozhat egy kicsit. Sanuye beszédére fáradtan szétnyitotta állkapcsát, hatalmas fogai kilátszottak. Már éppen nekiindult volna, hogy átharapja a farkas torkát, amikor Dezra megszólalt. Hiten épphogy egy pillanatig csodálkozott, aztán rögtön tudta, hogy ingerlékeny húga azért nem támadott, mert még játszadozni szeretne a halandó farkasokkal. Hiszen ritka az a nap, mikor ilyen szép számmal összegyűlt csapattal találkoznak. Akkor csak had játszon, hiszen húga bármit megtehetett.
Így Hiten visszasüllyedt az otthonos jegességébe, ám állkapcsait nem zárta össze. Hátha szükség lesz még fogaira, ha át kell harapnia valaki torkát... |
Mindenki mondott valamit. Mindenki egytől egyig. Kiakadtak, és ezt Dezra élvezte. De nem eléggé. Dezra peckes, magasra emelt léptekkel s kacagva körbejárta őket, irritálóan piros szemeit lehunyta, így máris jobban nézett ki.
- Pofonegyszerű a helyzet, de, mint mondod, Sanuye, ti kedves halandók nem értitek ezt. Sosem értettétek meg a felsőbb erőket, mert el vagytok telve a ti kis "falkai összetartásotoktól"! Ebben az egyben egyetértek Nargeddel, csak az a bibi... - itt megáll a levegőben a mellső mancsa, szemei kipattannak, mint aki most ébredt fel -, hogy Narged elvette az erőnket. Had mutatkozzam be! - színpadiasan meghajol. - A nevem Dezra, a társamé Hiten és szánalmas apánk neve Saych.
Valószínűleg ezzel a kijelentéssel mindenkinek leesik a tantusz. Saych kölykei - elveszett szent erő? Igen, mindenki ismeri a sztorit. Ettől függetlenül kegyetlen, hatalmas fizikai erő? Ebből következtetve ártatlan farkasok megölése? Tipikus. Képesek lennének megölni Nargedet? Minden bizonnyal.
- Ja! És mindenki nevét tudom. Nem hiába járjuk a világot évek óta - kacsint Cortezre.
Reméli, hogy mindenki megkapta a válaszát és ezzel együtt végre kiérdemel egy kis tisztelet vegyes félelmet. Vagy ha nem, akkor alá is támaszthatja állításait... valakit szívesen eltesz láb alól a többiek kedvéért. |
 Mivel az előbb távolabb húzódott a többiektől még éppen időben észrevette Branie támadását és sikerült kikerülnie azt. Nem volt jó ötlet ilyen állapotban rátámadni, de már késő volt. - Ha hozzám érsz, nem fogod megköszönni! - ~Takarodj, mert megöllek!~ A gyászolás szóra egy pillanatra fájdalom járta át testét, szívébe mintha tőrt szúrtak volna, izmai megfeszültek, de hamar el is lazult.
- Aljas söpredék? - Kérdezte újra Sanuye, és Dezra felé fordult, de fél szemét Branie testévérn tartotta. Először nevetett, mintha csak egy ostoba kölyök próbálna okoskodni, majd pofája komoly lett. Vérszomja szinte már érezhető volt. - Ó ti hatalmas halhatatlanok, ahhoz képest milyen nagynak hiszitek magatokat, mégis az aljas söpredékektől kértek segítséget. - Rekedtes, tőle nem megszokott módon nevetni kezdett, egyszerre volt hisztérikus és gúnyos.
- Mit vártok tőlünk, ostoba, tudatlan kis halandóktól? - Sanuyet nem érdekelte az, hogy esetleg megölik, vagy rátámadnak, már nem volt semmi vesztenivalója. Sőt, az ő szemében büszkeség csata közben távozni az élők közül. Szemei halottak lettek, pupillája összeszűkült, majdnem teljes eltűnt, a csillogás ami valamivel barátságosabbá tette tekintetét már nem volt észrevehető. Szemei kikerekedtek, egy őrült vigyor jelent meg pofáján, olyan nagy, hogy az már szinte torzzá tette megjelenését és "mosolyának" - ami inkább egy figyelmeztetés volt mások számára - köszönhetően éles fogai is előbújtak rejtekükből. Bár sosem mondta volna ki, de a testvérpár jelenléte feszélyezte. Sanuye magabiztos volt, olykor már túlzottan is, de elméje még valamennyire ép maradt, mert képes volt belátni, hogy a halhatatlanokkal szemben nem lenne esélye.
Felkészült arra, hogy rátámadnak. Nem csak a szokatlanul erős testvérektől várta a tépést, hanem akár a csontkutatásra érkező farkasoktól. Szemtelen volt és ezt ő is tudta, de csupán barátságos szavakkal nem lehet mindent megoldani, ebben a helyzetben jobbnak látta kicsit magabiztosabban fellépni és remélte ismét megnyugodhat. Ha pedig a többiek közül valaki rátámadna, őt nem fogja váratlanul érni a dolog. |
 Alaptermészete miatt kedves lenne ezekkel, ám ezzel mintha ők lennének a világ urai kiverték a biztosítékot Ellánál. Őt és társait ugyan senki ne nevezze aljas söpredéknek. Hűvös tekintettel bámult a meggyvörös szempárba, fekete orrát nem mozdítva.
-És mennyi lenne rá az esélyetek?-kérdezi azt ami most beugrott agyába.
Mikor felfogta Dezra szavait, rögtön beszédre nyitotta száját.
-Szóval ti öltétek meg! És ki ez itt? Miért öltétek meg? Mire volt az jó nektek? Azt hiszitek Nargedet is ilyen könnyen képesek lesztek megölni, mint ezt a halandó farkast?-ömlöttek a kérdések tőle.
Még mindig nyugodtságról árulkodott beszéde, testtartása is, de már a kedvességnek nyoma sem volt hangjában. Hisz minek izgassa fel magát? Vagy éppenséggel miért legyen kedves ezekkel a már-már démoni farkasokkal, akik teljességgel lenézik őket. Főleg Dezra... Sosem hazudott senkinek és nem most fogja elkezdeni. Ha kell félelem nélkül megmondja véleményét, amint eljön az ideje. |
 Ayame fel sem figyelt Hudan morgására, sokkal érdekesebbnek találta a két testvérpárt. Sugárzott belőlük az erő, és valamiféle ősi, baljós aura lengte körül őket. Bár kérdéseire nem kapott választ, már nem is volt rájuk kíváncsi. A helyzet mintha holtpontra jutott volna. Mindenkinek volt véleménye, ám semmi sem volt elég ahhoz hogy tovább gördítse a történéseket. Ami igazán zavarta, az az érezhető felsőbbrendűség, ami csak úgy áradt a két farkasból, és ezt a nőstény nem is próbálta palástolni. Ha harcra kerül a sor, semmi esélyük sem lesz.
Hudan elsőként válaszolt a farkasoknak, eddig mindenkiben csak kérdések merültek fel. Ayame erősen koncentrált, figyelte, mi fog történni. |
Ayame reakciójára csak hátrasunyta fülét és morgott, de nem állt le veszekedni, a lényeg nem itt van.
Alapvetően szótlanul hallgatta végig a szavakat, mulattatta a hangok sokszínűsége. Ki félelemmel telve, ki érdektelenül, megint más kíváncsiskodva fogadta Nagred hírét. Hudan részéről Sanuya mellett állt. Nem olyan ostobán, és nyíltan, hogy ő is megkérdezze, "És akkor mégis mi van?", mert ennél jobban tisztában volt az ősi erő farkasának hatalmával, de nem látta reményvesztettnek a helyzetet. Akit egyszer legyőztek, azt legyőzhetik mégegyszer. Arról nem is beszélve, hogyha Dezra testvérével sikeresen elintézi a piszkos munkát, utánna őket csa szét kell választani. A megosztott erő nem erő négy falka teljes létszámával szemben. És ha gáz van, még mindig ott vannak a kutyák. Az életüket nyilván ők is féltik, tehát megragadják majd az alkalmat, hogy addig lépjenek, ameddig tudnak...
A kérdés csak az, hogy a két idegen farkas valóban képes lenne-e erre. És hogy Nagrednek, ha ugyan tényleg él, és ezen a világon, mennyi követője maradt. És hogy ők tudnak-e róla.
A tanító korábbi megszólalásaihoz képest most zavaróan csendben volt. Megfigyelt, mérlegelt. Döntött, kitalált valamit, majd elvetette. Ha volt is használható ötlete, még Andaron felé se jelezte. Csak egy mondatot bökött ki végül, Dezrának válaszként.
- Mindenki tud valamit Nagredről. - Hangja hűvös volt, de mozdulatai, ahogy szembefordult a nősténnyel hatalmas feszültségről tanúskodtak. Tisztában volt vele, hogy ezért legalább egy morgást, ha nem kapsából egy támadást kap. Arcátlan volt, de szándékosan.
Ahogy a legrosszabbra készült, izmai feszültek, sárgás szeme pedig világosabb, szikrázó árnyalatot kezdett ölteni. |
Feszülten figyeli a vörös szemű és testvére felbukkanását. Végighallgatja, amit a többiek mondanak, és összevonja szemöldökét. Meg akarják ölni Nargedet? Ezek? A hír, hogy Narged tényleg él, nem lepte meg. Kölyökkorában nevelője, Allie, mindig ugyanezt bizonygatta és Cortez hitt is neki, mint bátyja, Raoul is.
Nyugtalanította a különös farkas viselkedése. Olyan volt,mintha törvényen kívülinek tartaná magát, és valószínűleg így is volt. De mégis, kik lehetnek ezek?
Cortez tett két lépést Dezra felé, és a szemébe nézett.
-Honnan tudod a nevem?-szegezte neki a kérdést.
-Az előbb kedves Corzenak szólítottál. Biztos, hogy még nem találkoztunk, ezt a csinos meggyvörös szempárt úgyis megjegyezném.-hangja magabiztos, pedig az előbb felét sem értette annak, amit Dezra szónokolt. Például, fogalma sem volt róla, ki az a Lynceus és hogy mi az az Ősi Tábla.
-Azt mondod, te meg a bátyád meg akarjátok ölni Nargedet. Miért lenne több esélyetek rá, mint Lynceusnak?-kérdezte. Érezte, hogy ezek a farkasok nem átlagos farkasok, de szeretett volna erről meggyőződni is. |
Megjelenik mellette Hiten, Dezra egy kicsit lenyugszik. Bátyja hűvös jelenléte az ő tüzes vérmérsékletét is képes egy kicsit lejjebb venni és máris magabiztosabb lesz. Nélküle ő csak a Ying Yang fele.
Dezra hörgő hanggal felmorog. Egy tizedmásodpercnyi idő alatt Branie és Sanuye között terem.
- ELÉG legyen ebből a gyerekes viselkedésből! A családi problémáitokat nem itt fogjátok megoldani, aljas söpredék! - vicsorogja, ha viszály van körülötte az mindig felhergeli Dezrát, mert gyilkolás reményét ébreszti fel benne.
Aztán visszasuhan Ellához, orrát a fehérke szimatolójához nyomja.
- Mert meg akarjuk ölllnii - szűri a szavakat fogai között.
Aztán felemeli fejét és mindenkihez szól:
- Narged él, bármit is hisztek, nyavalyás aljanép! Azt hiszitek a kedves kis Lynceus meg a sámánjaitok képesek egy ősöreg erőt megállítani? Azt hiszitek, hogy ti, halandók majd megússzátok Narged haragját, melyet egyre csak növel az, hogy bezártátok? A kezdetektől jelen van, és ha egy ercuta nem tudta elpusztítani, akkor vajon ki lesz az? Hát megmondom... - felkacag. - Biztosan nem Lynceus, aki azt sem tudja hol van az Ősi Tábla! Az áruló! Egy másik világban tanyázik! - Dezra felborozolja a szőrét és megremeg az ajka. - Én és a bátyám fogjuk megölni Nargedet.Ezt nem segítségnak szánjuk... hanem figyelmeztetésnek! És bárki, ismétlem bárki az utunkba áll vagy épp olyan kedvünkben talál... mint szegény pára, aki előttetek hever... az úgy végzi, mint ő. Szóval megismétlem... KI TUD BÁRMIT IS NARGEDRŐL? |
Branie szintúgy meglepődött Andaron kifakadásán, de nyugodt maradt, s ő is csitítani próbálta a feldúlt vezért, aki bár rangban felette volt fejedelemként, de korban a nőstény állt előnyben húgával egyetemben. Ők megélték a háborút, míg Andaron csak a rend beállta után született.
-Nyugodj le, Andaron, szedd össze magad.. - kezdte az alfa, miután Cortez is véleményt nyilvánított. A fekete reakciója nem tetszett neki, de inkább a fejedelemmel foglalkozott. - Corteznek igaza van, attól hogy itt áltatod magadat arról, ami nem biztos, nem lesz jobb.
Aztán megjelenik a vörösszemű. És igazolja azt, amit alig tíz másodperce, hogy Andaron megtagadott. A nőstény viszont infókat követel ezért, mire az alfa határozott választ ad, mit sem törődve azzal, hogy a Keleti falka akkori örökösének szörnyű sorsát hozza fel.
-Az egyetlen, aki tudhatna Nargedről bármit is, az Silver. Ő volt az egyetlen, aki szembeszállt vele, de meg is sínylette a tettét, hiszen meghalt. - felelt, mire húga közbevakkant egy kérdést, s Branie már ugrik is. Farkát vízszintesen tartva kapja el meglepetésszerűen Sanuye pofáját, miközben füleit hátracsapta, s figyelmeztető morgást hallat.
-Akkor az van, Sanuye, hogy nagy veszély fenyeget minket! Lehetséges, hogy a második háború jön alig az első után! Még több áldozat! Még több gyászoló - morogja tovább, s a gyász szónál erősödik a fogás, hisz tudta, hogy a másikat mennyire érzékenyen érinti apjuk halála.
|
Sanuye üveges tekintettel meredt előre. Izmai megfeszültek, dühös lett. Amint Andaron befejezte a szörnyülködést Sanuye kérdően nézett rá. ~ Ez lenne a fejedelem? Egy hisztis kölyök? Egy vezér viselkedjék vezérként és nem egy kétségbeesett kölyökként. ~ Gondolatait kis híján közölte. Komoly harcot vívott magában végül sikerült csendben maradnia.
A két idegen megjelenése meglepte, de nem kavarta fel. Nem érzett félelmet, bár kellett volna, de nem volt veszteni valója. Egyedül apját szerette és tisztelte, ő meghalt, de nem csak ő, hanem Sanuye is meghalt akkor. Azután senkije sem maradt csak a megbecsülés. Folyton őt kereste, érte harcolt, csak neki élt.
Sanuye hirtelen forróságot érzett testében, agyában gondolatok jelentek meg és tűntek el. Hirtelen váltogatták egymást, akárcsak az érzelmek amikről azt hitte már nem léteznek. Majd elméjét köd lepte el. Vihar előtti csend. Szívverése felgyorsult. ~ Narged él. Na és akkor mivan? ~ Utolsó kérdését már hangoztatta is, de csak igazán halkan, talán a többiek fel sem figyelnek rá. Kicsit hátrébb húzódott, ha nem sikerül hamarosan lenyugodnia ő is ölni fog. Könyörtelenül lemészárol mindenkit.
Fejét megrázta, próbálta elfojtani lelkének megtört részét. Csak egy kis nyugalomra van szüksége és talán sikerül neki. |
A szürke nőstény kissé meglepődött Andaron kifakadásán. Azt hitte majd ő mindenkit megnyugtat. Erre azonban ő esik legjobban pánikba. Már ahogy Ella kiveszi. Továbbra sem igen beszél, csak figyelmesen hallgatja társait. Valami azonban szemet szúrt neki... Cortez furcsa volt számára... Ám végül elfelejtette minden, baját és ismét az oszladozó tetemre meredt. Hirtelen egy vörösszemű, démoni farkas jelent meg. Azt mondta Narged él... Ella fejében többször átpörgette ezeket a szavakat. Még mindig képtelen volt felfogni hogy nem halt meg. És még ezek a furcsa démoni testvérek, mivel valószínűleg azok, is megjelentek. Ella egyre furcsábban érezte magát közöttük. És Nargedről kérdezték őket. Nem igazán értette, vajon miért faggatóznak róla.
-Miért vagytok rá olyan kíváncsiak?-kérdezte végül. |
HITEN
~ Hova tűnt már megint az a nőstény ördög?! ~ morgott magában Hiten. Néha elgondolkodott rajta, milyen egyszerű és tökéletes élete lehetne ha nem nehezítené a napjait a húgocskája. Aztán rögtön el is vetette a gondolatot, ugyanis Dezra nélkül nem igazán akarta elképzelni az életét. Nem nagyon foglalkozott ezzel a kötődéssel, teljesen természetesnek vette. Hiten nyugodt és rideg természete teljes ellentétje Dezráénak. De mégis, egy valamiben egyeznek. Mindketten, gondolkodás és érzelmek nélkül gyilkolnak, ha kedvük tartja. Az őket körülvevő aura minden lényt elriaszt, akinek egy csöppnyi esze is van. Dezra félelmet kelt, míg Hitenből jegesség árad.
Egyre erősebben érezte húga szagát. Hatalmas, izmos testét alig mozgatta, mégis gyorsan haladt.
A többi farkasnak úgy tűnhetett, a semmiből jelent meg, mikor odaállt Dezra mellé. Hallotta amit a fehér nőstény mondott, bár nem beszélt, de mindenki kitalálhatta az első kérdésre a választ.
- Úgy van - felelte mély, dörgő hangon a Nargedre vonatkozó kérdésre - Van itt bárki, aki tud róla mondani valamit?
Hiten ritkán beszélt, inkább Dezrára hagyta a kommunikációt. De ha mégis megtette, elég illedelmes volt, amíg azt válaszolták, amit hallani akart. |
Ayamét egyre jobban kezdte érdekelni a holttest, kíváncsivá tették a találgatások, bár egyenlőre szótlan maradt. Ha csak ketten lettek volna, akkor megbökdöste volna Andaront orrával, esetleg kicsit hozzábúj volna mikor kifakadt. De itt mindenki előtt inkább elvetette az ötletet, ehelyett alig észrevehetően, de biztató pillantásokat küldött felé.
Egyszer csak megjelent egy ismeretlen, sötét nőstény farkas, rikító vörös szemekkel. Ayamét furcsa érzés kerítette hatalmába, amelyet még nemigen tapasztalt ezelőtt. ~ Talán, ilyen lehet a félelem ~ gondolta minden érzés nélkül. Nem igazán tudott foglalkozni jelentéktelen dolgokkal, és számára a "félelem" ebbe a csoportba tartozott.
- Hudan. Ez a nőstény éppen azt adta tudtunkra, hogy "ők" ölték meg ezt a farkast.
Ayame érdekes dolgot hallott. Méghogy Narged él... Miféle badarság ez?
- Vörös szemű! Mondd, ki a társad? És ő - itt a szerencsétel farkas teteme felé bökött - mégis mit tett ellenetek?
Várt egy pillanatot, majd folytatta:
- Narged... él? - Nem volt félelem a hangjában, csak kíváncsiság. Ez a különös nőstény pillanatok alatt új kérdéseket vetett fel, Ayame pedig mindre tudni akarta a választ. Most. Rögtön. |
- Akármit is mondotok, Sanuye ötletét én nem vetném el. Köztudott, hogy nem minden mérgező növény öl rögtön. Sőt. De persze ez csak felvetés. Én se gondolom komolyan... - mancsával megpiszkálja az üres orrnyerget. Nem tiszteletlen, csak megpróbálja kíméletesen, a megmaradt test állapotát nem rontva megforgatni kicsit, hátha csonttörés, vagy a foszló húsokon agyarnyomok, erőszakra utaló jelek tűnnek fel.
Andaron kitörésére megrezdül, de ahelyett, hogy hátra tántorodna csak feláll, farkát zászlósan tartva néz szembe vele. Szemeiből sütnek gondolatai. ~ Neked kéne a leginkább példát mutatni! Vezérem, nyughass! ~ egyfajta tisztelet is van a pillantásában, ahogy megpróbálja elkapni a másik tekintetét, de megrovás is érződik.
Cortez halk szavaira ismét leül, félrebillentett fülekkel néz a fekete farkasra.
- Valóban. Sokmindenről nem tudunk, vagy nem értjük, mégis van. Bár én nem pont rá gondoltam, mikor a gonoszt emlegettem. Ha azt nézzük, nem csak egy jó, akkor nem csak egy rossz létezhet. És azt se ártana elfelejtenünk, hogy ez is relatív. - elhallgat, saját szavait mérlegeli. - Nyilván nem azt mondom, hogy jól tette ezt, aki tette. De tényleg nem tudunk semmit.
Egy számára ismeretlen farkas tűnik fel hirtelen, amire már reflexből is készenlétbe helyezkedik. Nem fenyegető, sőt, nem is akarna dacolni a vörösszemű nőstényre. Nem ijesztő, egyszerűen valamiért elborzasztó ránézni. Mintha nem minden lenne rendben vele. Pedig hangszínén kívül és kísérteties megjelenésén kívül semmi érdemlegeset nem tudna így elsőre Hudan mondani.
- Nem mond bolondságot. Engem és a testvéreimet is durván képeztek a szüleink. Nemhogy nem tiltották, de erősítették is az érdekből való ölést. De csak ha az teljes, és nincsenek nyomok. És itt az elkövető jól dolgozott. De kétlem, hogy Nagred lett volna, még ha él is. Nem hagyta volna így itt, hogy egyszer csak valaki megtalálja. Ha üzenet lenne, azt egyenesen a központi falkába hozta volna, valószínűlem magának Ayamének a vérbefagyott testét. |
- Tudod, kedves Cortez, mi azért ölünk olyanokat, akik nem számítanak, mert az utunkba álltak - jön a bájos mosollyal fűszerezett kőkemény arc.
Dezra a semmiből terem elő, sötét bundájából kitűnik vérvörös szeme. Fekete pupillája ide-oda cikázik a farkasok között, majd fejét a hátával vízszintesen tartva ínyéről felhúzza a bőrt.
- Hallom, Nargedről cseverésztek. Mit tudtok róla? - hangja ellentmondást nem tűrő. - Cserébe én is elmondom, amit tudok. Nem halott. |
-Attól, hogy világgá kiáltod, Narged halott, attól még nem biztos-szólalt meg halkan.
-Mindenesetre attól, hogy találtunk egy foszladozó hullát, még nem kell rögtön arra gondolnunk, hogy visszatért. Egyébként is, miért gyilkolna le olyan farkasokat, akik nem számítanak? Mert nem hinném, hogy olyan fontos lehetett, ha egyszer nem hiányzik senkinek-dünnyögte, és még egyszer, unottan a tetemre pillantott. Bár jól palástolta, fejében csak úgy zúgtak a kérdések. Lehetséges, hogy Narged tényleg visszatér? És akkor mi lesz vele? Elvileg ő és a bátyja hűségesek hozzá...Talán Raoul már kiderített valamit, és idejön, tűnődött Cortez. Mindenesetre ő nem akart ezen sokat agyalni. Ha tudná Andaron, hogy kinek a fia ő...Valószínűleg nekiesne, hiszen az apjának köszönhető a falkaháború. Cortez összehúzta magát, és rosszkedvűen bámulta a mancsait. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem szól, bár lenne mit mondania. Mindenkinek. A testvérpárnak, az alfájának, farkastársainak. ~ ÉS ő nevezi magát a vezetőnknek?! ~ Háborodik fel magában, de hátrébb húzódik az eseményektől.
A bamba fejedelem hirtelen kitörik némaságából és előadja a hőst. Dezra felrántja a nemlétező szemöldökeit.
Mivel az előbb távolabb húzódott a többiektől még éppen időben észrevette Branie támadását és sikerült kikerülnie azt. Nem volt jó ötlet ilyen állapotban rátámadni, de már késő volt. - Ha hozzám érsz, nem fogod megköszönni! - ~Takarodj, mert megöllek!~ A gyászolás szóra egy pillanatra fájdalom járta át testét, szívébe mintha tőrt szúrtak volna, izmai megfeszültek, de hamar el is lazult. 
Alaptermészete miatt kedves lenne ezekkel, ám ezzel mintha ők lennének a világ urai kiverték a biztosítékot Ellánál. Őt és társait ugyan senki ne nevezze aljas söpredéknek. Hűvös tekintettel bámult a meggyvörös szempárba, fekete orrát nem mozdítva.
Ayame fel sem figyelt Hudan morgására, sokkal érdekesebbnek találta a két testvérpárt. Sugárzott belőlük az erő, és valamiféle ősi, baljós aura lengte körül őket. Bár kérdéseire nem kapott választ, már nem is volt rájuk kíváncsi. A helyzet mintha holtpontra jutott volna. Mindenkinek volt véleménye, ám semmi sem volt elég ahhoz hogy tovább gördítse a történéseket. Ami igazán zavarta, az az érezhető felsőbbrendűség, ami csak úgy áradt a két farkasból, és ezt a nőstény nem is próbálta palástolni. Ha harcra kerül a sor, semmi esélyük sem lesz.
